A családjogi törvény rendelkezése értelmében a szülő kötelessége a gyermeke eltartásáról gondoskodni.
A szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll.
A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a külön élő pedig elsősorban pénzben szolgáltatja (gyermektartásdíj).
A tartásdíjat a gyermek szükségleteinek kielégítésére kell fordítani.
- A tartásdíj megállapítása, összege Kérdezzen! - Felelek
A bíróság csak a felek, szülők megegyezése hiányában dönthet a kérdésről.
A szülők megállapodására sor kerülhet a peres eljárásban, de azon kívül is. A perbeli megállapodást, egyezséget a bíróság kizárólag akkor hagyja jóvá, ha az a gyermek érdekeit szolgálja. A jogerős egyezség alapján, a kötelezett teljesítésének hiányában végrehajtási eljárás kezdeményezésének van helye.
Peren kívül kötött egyezség esetén azonban, a kialakult jogvitát bírói útra kell terelni, és csak a jogerős bírósági ítélet alapján lehet végrehajtást kezdeményezni.
A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni:
• a gyermek tényleges szükségleteire,
• mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
• a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre,
• a gyermek saját jövedelmére is.
A tartásdíj alapja főszabályként a "bérköltség címén juttatott járandóság".
A családjog kizárólag a szülői tartási kötelezettség minimumának a meghatározására szorítkozik.
A tartásdíj megállapításánál a gyermeket a saját háztartásában nevelő szülő jövedelmét is figyelembe kell venni.
A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg. A tartásdíj százalékos megállapítása esetében meg kell jelölni a tartásdíj alapösszegét is.
- Gyermektartásdíj megváltoztatása
Ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított gyermektartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását vagy a tartás megszüntetését lehet kérni.
Főszabályként az egyezségkötést követő 2 év elteltével lehet pert indítani.
Két éven belül tartásdíj megváltoztatást csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti.
Minden esetben figyelemmel kell lenni a gyermek tényleges szükségleteire. Vissza Családi jog



